Köz-Gazda

Közpolitikai kérdések gazdasági szemüvegen keresztül, egy egyetemista szemével.

Friss topikok

Címkék

HTML

Ezért kell a hallgatói szerződés

2013.03.20. 15:24 | JaneK_ | 97 komment

Azzal, hogy az Alaptörvény negyedik módosítása tulajdonképpen alkotmányos erőre emelte, egyértelművé vált, a hallgatói szerződés biztos sarokpontként funkcionál majd a közeljövő felsőoktatási koncepcióiban. De vajon meghozhatja-e a várt eredményeket a rengeteg politikai vihart kavaró intézkedés? Egyáltalán, lehetséges-e pusztán szakmai érvek alapján értékelni a szerződés létjogosultságát? A mérleg két serpenyőjében közgazdasági logika és döntési szabadság, költségek és hasznok, társadalmi felelősségvállalás és nemzetgazdasági megtérülés – no és a lényeg, hogy hová futhat ki a rendszer hosszú távon.

Szögezzük le már az elején: a hallgatói szerződés nem ördögtől való dolog. A köztudomásúlag piacbarát, a kapitalizmust, mint társadalmi alkotmányt viszonylag régóta és viszonylag nagy sikerrel alkalmazó Egyesült Államokban például egyáltalán nem számít kirívó esetnek, hogy egy alapítványi, vagy egy egyházi ösztöndíjat a „röghöz kötéssel” kísérteties hasonlóságot mutató feltételekhez kössön az adományozó. Ha jobban belegondolunk, ez persze nem meglepő, lévén a szerződés intézménye igenis létező problémákra próbál reflektálni, olyan anomáliákra, amelyek már önmagukban elegendő érvet vonultatnak fel maguk mögött ahhoz, hogy komolyan érdemes legyen megfontolni a szerződés mellett szóló esetleges érveket is.

A magyarországi helyzet annyiban különleges, hogy a hallgatói szerződés intézménye egyszerre két problémát is próbál kezelni: egy viszonylag könnyen belátható pénzügyi anomáliát, és egy komplexebb nemzetgazdasági vetületű kérdést.

A pénzügyi anomáliát jól összefoglalja az a sajtóban is sokat hangoztatott érv, mely szerint a magyar adófizetőknek jogukban áll leszakítani az adóforintjaikból működtetett felsőoktatás érésnek induló gyümölcseit. Ettől az elgondolástól egyébként az elméleti közgazdaságtan logikai világa sem áll messze azzal a kijelentésével, miszerint az optimális döntés alapfeltételeinek egyike az, hogy a költségek és a hasznok egy adott folyamatot tekintve javarészt egy helyen keletkezzenek. Magyarul: aki fizet, az kapjon is valamit a pénzéért. Eddig a pontig tehát nyoma sincs a piacellenességnek, sőt, azt látjuk, hogy a szerződés annak ellenére szinte tökéletesen rímel az egyik legalapvetőbb közgazdaságtani alapvetésre, hogy az őt keretbe fogó, döntően államilag finanszírozott alapokon nyugvó rendszer élesen szembemegy azzal.

Amivel gond van – és ezt nem csak a szerződés létét politikai okokból bírálók tartják így – az a döntési szabadság korlátok közé szorítása, amely önmagában, szigorúan kontextus nélkül értelmezve valóban ellentétes mind a szabadpiaci logikával, mind az alapvető uniós értékekkel és jogokkal. Ráadásul az is kevéssé vitatható, hogy önmagában adminisztratív eszközökkel hosszú távon nem csökkenthető az elvándorlás – az ugyanis javarészt spontán folyamat. Magasabb bérek, nagyobb társadalmi megbecsülés, magánforrások bevonása, és egy kompetitívebb közeg persze jelenthetnének kapaszkodót a jelenlegi helyzetben, de ezek megteremtése nem sikerülhet egyik pillanatról a másikra. Főleg, hogy eközben azt is látnunk kell, a közgazdasági elmélet által felvázolt folyamatok a valóságban korántsem működnek tisztán: adminisztratív szabályozásra, felügyelő kézre tehát mindenképpen szükség van.

Induljunk ki abból, amit a tankönyvek állítanak, vagyis, hogy az elvándorlás eredményeképp mindenképpen egyensúly alakul ki a nemzetközi munkaerőpiacon, és bekövetkezik a bérkiegyenlítődés. Ezt nem túlzottan nehéz belátni: a munkásokat kibocsátó országban úgy csökken a munkaerő kínálata, hogy közben az iránta mutatott kereslet változatlan marad, ami végső soron felhajtja az árakat (ergo emeli a béreket), egészen addig, míg nemzetközi szinten ezek ki nem egyenlítődnek. Ezen a ponton pedig megáll az elvándorlás, hiszen a munkavállalóknak többé nem fűződik hozzá érdeke. Elvileg.

A gyakorlatban ugyanis az a helyzet, hogy egy nemzetgazdaságnak bizonyos szakmák esetében, társadalmi szinten, alapvető szüksége van egy meghatározott számú munkavállalóra (orvos). Ez nyilvánvalóan torzítani fogja a fentebb felvázolt gondolatmenet gyakorlati megvalósulását, sőt, az állami beavatkozás szükségességét is felveti – éppen a társadalmi igazságosság, a méltányosság és a jóléti funkciók fenntartása jegyében.

Ráadásul a valóságban nagyjából még tucatnyi másik érv is szól a bérek kiegyenlítődése ellen. Egyrészt nem minden szektorban működik piaci alapon a munkavállalók bérezése (tanár, orvos stb.), másrészt az sem igaz, hogy a munkaerő határterméke minden egyes nemzetgazdaságban ugyanakkora. Ez utóbbi nagyon egyszerűen belátható, hisz valószínűleg nem sok olyan ember van, aki ne állítaná viszonylag nagy magabiztossággal, hogy egy mérnök, vagy egy kutató munkája nem ér többet egy fejlett, infrastruktúra tekintetében jobban álló országban, mint egy fejletlenben. Németországban például nem csak az orvosok fizetése nagyobb, mint itthon, de az a társadalmi megbecsülés is, ami körülveszi őket - és ugyanitt megemlíthetnénk a kórházak kiváló felszereltségét, az állampolgárok felelős gondolkodását, vagy a munkaadóba fektethető relatíve nagy bizalmat is. Ilyen körülmények között természetesen nem sok esély van a bérek nemzetközi kiegyenlítődésére, ami egyrészt erőteljesen zárójelbe teheti az Uniónak a szabad munkaerő-áramlás előnyeibe vetett töretlen hitét, másrészt pedig rávilágíthat arra is, hogy amit a tankönyvek spontán és önszabályozó folyamatként írnak le, az a valóságban gyakorlatilag nem más, mint egyszerű agyelszívás. Brain-drain, méghozzá mesterfokon.

Egy diplomás képzése ugyanis a jelenlegi rendszerben igen jelentős befektetés az anyaország, illetve egészen pontosan az anyaország adófizetőinek részéről – és itt most nem csak és kizárólag a tandíjra kell gondolni, a képzési költségekbe nyugodtan belevehetjük azt az igen jelentékeny összeget is, amit az állam anyasági- és családi támogatások, szülői táppénz, adókedvezmények, vagy diákbérlet formájában fektet egy-egy fiatal pallérozódásába. Ezekhez képest valósággal eltörpül az a néhány milliós nagyságrendet képviselő költség, amelyet az egyetemi évek alatt adott esetben a hallgatónak magának, vagy családjának kellene finanszíroznia. Főleg úgy, hogy egy esetleges végleges kivándorlás esetén a kibocsátó ország finoman szólva is nagyon rosszul jár: a befogadó állam ugyanis tulajdonképpen ingyen szerzi meg a keleten is drága nevelési költség nyugati árszintű többszörösének megtakarítását, és a keleti adóbevétel sokszorosát is. Ráadásul a folyamat versenyhatása dupla, lévén a költségek nagy része annak ellenére az eleve szegényebbik országon csapódik le, hogy a hasznot tulajdonképpen teljes egészében a már eredendően is gazdagabb állam zsebeli be. A folyamatot csak erősíti, hogy a kivándorló munkaerő révén a centrum-országok vállalatai is versenyelőnyre tesznek szert a periférián működő cégekkel szemben.

Ezen a ponton merül fel a kibocsátó (nevelő) ország kárpótlásának lehetősége – a kérdés csak az, hogy ezt a kivándorlás mellett döntő munkavállalónak, vagy az őt befogadó államnak/cégnek kelljen-e megtennie. Méltányossági szempontból utóbbi forgatókönyv persze könnyebben védhető, ráadásul ezzel egy csapásra két legyet is lehet ütni: ilyen feltételek mellett ugyanis nyilván csak azoknak lenne lehetősége belevágni a külföldi munkába, akik képességeik alapján itthon is a legjobb körülményekre és biztos jövőre lennének hivatottak. Hogy ez mivel is járna hosszabb távon, azt nehéz pontosan felmérni, egy viszont biztos, az agyelszívás olyan nemzetgazdasági szintű probléma, amit mindenképpen kezelni kell, mert piacellenes eszközeivel tulajdonképpen az egyenlőtlen piaci feltételek fenntartását segíti elő – vagyis a bérek kiegyenlítődése, de legalábbis a különbségek mérséklődése ellen hat. A helyes gondolkodás tehát ennek a problémának a felismerésénél kezdődik, az pedig, hogy a kezelésre a hallgatói szerződés-e a legjobb módszer, tulajdonképp csak részletkérdés. Igaz, meg kell hagyni, nem lényegtelen részletkérdés.

Összességében kijelenthető, hogy a felsőoktatási rendszer átalakításakor az elsődleges cél a hatékonyság fokozódása kell legyen. Ennek alapvető feltétele, hogy döntő részben az fizessen a szolgáltatásért, aki annak hasznait első sorban élvezi (hallgató), illetve, hogy, akik részben fizetnek (adófizetők), azok legalább valamilyen szinten részesüljenek a hasznokból. A megértéssel és az elfogadással az a gond, hogy egyéb, a logikai vonalat némiképp torzító célok is megjelennek: mégpedig, hogy lehetőleg sokan tanuljanak tovább, illetve, hogy a rendszer valamiképpen azért méltányos is maradjon.

Fontos még megjegyezni, hogy az elvi célokat és az azok segítségével megrajzolt logikai rendszert a megvalósítás gyakorlati módja nagyon sokféleképpen módosíthatja, sőt, extrém esetben akár teljesen át is alakíthatja. Éppen ezért önmagában az elv vizsgálata nem lehet elégséges a tökéletes képalkotáshoz. Mivel azonban a hallgatói szerződések pontos jövőbeni alkalmazása jelenleg még egyeztetések tárgyát képezi, erre hosszabban kitérni egyelőre felesleges – sokkal fontosabb, hogy a nagyobb egészet vizsgálva be tudjuk látni, maga az eszköz bevezetése nem, hogy nem feltétlenül káros, sokkal inkább elkerülhetetlen és szükségszerű.

***

(A poszt nem a szerző személyes értékítéletén alapuló véleményét tartalmazza. Pusztán elméleti és gazdasági szempontból közelít a hallgatói szerződés intézményéhez, ráadásul azzal sem óhajt hosszabban foglalkozni, hogy miért lehet jó bölcsész-diplomával egy angliai McDrive-ban dolgozni. A poszt alapvető célja az volt, hogy érveket gyűjtsön a szerződés szükségszerűsége mellé, ám ezzel egyidőben a szerző azt sem tagadja, hogy léteznek releváns ellenérvek.)

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koz-gazda.blog.hu/api/trackback/id/tr285152763

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mennyire idegenszívű Ön? Tesztelje! 2013.03.21. 12:01:54

Nemzeti érzelmű igaz magyar ember Ön, vagy idegenszívű hazaáruló? Ötperces gyorstesztünk kitöltésével megtudhatja! Olvassa el figyelmesen az alábbi 12 kérdést, és karikázza be a monitoron a helyes választ! Az egyes válaszokért járó pontszám és az érték...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2013.03.21. 10:55:53

"a poszt nem a szerző személyes értékítéletén alapuló véleményét tartalmazza."

Ez miért kellett a végére? Mikor az utána következő két mondat meg azt jelenti, hogy de igen? Vagy a célt nem a szerző választotta? Konkrétan azt, hogy érveket gyűjtsön pont a szükségessége mellett? Azt készen kapta? Kitől?

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2013.03.21. 11:14:08

A hallgatói szerződés a kormány egy olyan megoldása, ami enélkül a kormány nélkül fel sem merült volna. Amúgy meg nem értek egyet azzal, hogy az embereket feltétlenül valami büntetéssel kelljen a helyes útra kényszeríteni. Teremtsék meg a feltételeket és a fiatalok itthon fognak maradni, önként és dalolva. Persze megértem, hogy izmozni sokkal egyszerűbb..

Ez viszont teljes egészében az én személyes véleményem..

Lencsés István 2013.03.21. 11:14:54

Meg fogja hozni , nem kell aggódni .

Monorau Bukurea 2013.03.21. 11:19:54

Ha a Fidesz nem ment volna be a "nem lesz tandíj" zsákutcájába, akkor a fenti érvelésnek is sokkal jobban megfelelő megoldások lehettek volna. A tandíjak gyűlhetnének kamatmentes állami hitelszámlán, és a Magyarországon dolgozók adókedvezmény formájában törleszthetnék a hitelüket, így valójában sosem kéne kifizetniük a tandíjat, szemben azokkal, akik külföldre mennek, és X év után mindenképp el kellene kezdeniük a törlesztést.

Moin Moin 2013.03.21. 11:24:30

A posztoló ezt írja: „Ilyen körülmények között természetesen nem sok esély van a bérek nemzetközi kiegyenlítődésére, ami egyrészt erőteljesen zárójelbe teheti az Uniónak a szabad munkaerő-áramlás előnyeibe vetett töretlen hitét, másrészt pedig rávilágíthat arra is, hogy amit a tankönyvek spontán és önszabályozó folyamatként írnak le, az a valóságban gyakorlatilag nem más, mint egyszerű agyelszívás. Brain-drain, méghozzá mesterfokon.”

Nos, a munkaerő (valamint a tőke és a szolgáltatások) EU-n belüli szabad áramlásának nem az az előnye, hogy kiegyenlítődnek a bérek, hanem az, hogy hozzásegítse az EU-t, mint gazdasági egységet ahhoz, hogy tőkéje és szellemi erőforrásai a lehető leghatékonyabban hasznosulhassanak. Ugyanis világos – a posztoló is leírja – hogy „egy mérnök, vagy egy kutató munkája nem ér többet egy fejlett, infrastruktúra tekintetében jobban álló országban, mint egy fejletlenben”. Ezért célszerű, ha a tudással rendelkezők tudása ott hasznosul, ahol ennek a legjobbak a feltételei és nem erőltetjük azt, hogy e tudások elpazarlódjanak az olyan alulszervezett és a kapitalizmussal-polgári gondolkodásmóddal hadilábon álló helyeken, mint amilyen pl. a mai Magyarország.:-)

A kiegyenlítődést az hoztatja meg, ha a hatékonyatlanságuk, a szervezetlenségük és a hiányos polgári mentalitásuk, valamint a kapitalizmus „utálása” miatt hendikepes társadalmak, amelyek emiatt szopóágon vannak a munkaerő-elvándorlás terén, rájönnek, hogy mi löki őket a szopóágra és ezt felfogva, változtatnak a társadalmi stratégiáikon. Hogy van-e erre esély, azt nem tudom, de az biztos, hogy amíg ilyen gondolatokkal él a fejében számos „véleményformáló értelmiségi” az országban és ilyen posztokban terjeszti is ezt a gondolkodásmódot, addig marad a szopóág!:-)

sas70 2013.03.21. 11:26:46

Remek értekezés, csak a fő baj nem ez! Hanem az, hogy egy alapvetően évtizedekre visszanyúló problémát nem az elején kezdik el megoldani, hanem a végéből akarnak levágni egy darabot, ez pedig nem megoldás, hanem egy nagy látszatintézkedés, ami ezer sebből vérzik. Csináljunk ezzel a' izével (oktatással) is valamit gyorsan. Hozunk egy törvényt és kész! Nem megoldás, de jól lehet róla beszélni, hogy lám ezt is megoldottuk.
Gumicsont bedobva, tessék rágódni 'osztjónapot!

ablakkktalan (törölt) 2013.03.21. 11:29:39

A hallgatói szerződéssel alapvetően télleg nincs gond.

A gond azzal van, hogy eközben jóval több pénz megy el gyanús hátterű tegnap alakított cégekhez állami megrendeléseken keresztül és ezzel senki nem kezd semmit, erről nem beszél senki. Meg azzal is gond van, hogy az MNB-t, ami elvileg egy független szakértői intézmény kéne hogy legyen, feltöltik a haverokkal. Ezek az igazán nagy problémák, és eközben a törekedni, az életben előrébb jutni akaró fiataljainktól kell elvenni azt a keveset is, amijük van????

Na ezért nem fogok sosem hazaköltözni, majd csak ha forradalom lesz és lehetőségem lesz felhúzni az összeset a lámpavasra.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.21. 11:35:41

@Sparhelt:
Ne viccelj már légyszives.

A kivándorlás oka általában, hogy gazdaságilag lejebb vagyunk a szomszédainknál.

Márpedig 2002-ben a szlovákok elött voltunk minden gazdasági mutató tekintetében, és 2010-re mindenben utolsóak lettünk.
Az MSZP megduplázta a munkanélküliségi rátát, és 81% fölé vitte a GDP arányos államadósságot.

Szóval ha valaki felelős a kivándorlásért az az MSZP, aki a környező országok versenyében, utolsó helyre pakolta hazánkat !

pushup 2013.03.21. 11:35:49

engem az érdekelne, hogy a hallgatói szerződésben benne van-e az, hogy ugyebár adjuk a képzést, cserébe nem mehet el, ámdeellenbenviszont DE! ha elvégzi, akkor meg adjuk a munkát, meg a fizetést érte? mert az úgy lófasz, ha elmenni nem lehet, munka meg nincs

CsaKaDuma 2013.03.21. 11:35:58

1. A diplomás ha dolgozik 5-6 év alatt visszafizeti a társdalomnak a teljes költséget, ez eddig OK, ezzel lehet érvelni a röghözkötés mellett. Csakhogy itt nincs vége a történetnek: a továbbiakban az érettségizettekhez képest 2x-es, szakmunkásokhoz képest 6-10x-es adót fizet, nem 5 éven, hanem évtizedeken át. Teljesen nyilvánvaló, hogy a diplomások, mint csoport, az elvándorlással együtt is röhögve kitermelik a felsőoktatás költségeit.

2. Az elvándorlók végzettség szerinti aránya megegyezik az itthon maradók arányával. Felmerül a kérdés, hogy ha már röghöz kötünk, és tandíjazunk, az miért nem érinti a többi végzettséget. Azt talán a jó-tündérek fizették ki?

3. A röghözkötés a legjobb esetben is csak tüneti kezelés, és ismerve hozzáértő kormányunkat ennél nem is látnak tovább, képtelenek az okok felkutatására, és megoldására.

4. Állami röghözkötés NINCS Amerikában. Egy alapítvány vagy egyház írhat szerződést, ahogy például cégek is teszik itthon.

5. Az utolsó probléma amit megemlítenék, az adózás. Én abszolút amellett vagyok, hogy mindenki fizessen mindent magának, DE. Ennek alapfeltétele az, hogy nálam hagyják a pénzt, és én majd eldöntöm, hogy kinek fizetek és mennyit. De Abszolutisztánban leakaszt az állam gyakorlatilag 75-80% adót, és mindezek után még elvárja hogy fizess mindenért pluszba. Ez így nem működik gyerekek, vagy ez, vagy az.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.21. 11:39:47

@pushup:
Ki mondta, hogy nem lehet elmenni ?

El lehet. Csak akkor fizesse vissza a tanítása költségeit, hogy kiképezzünk belőle olyan diplomást, aki itthon marad, és segít eltartani a nyugdíjasokat, és felnevelni a következő generációt !

Radio Silicon 2013.03.21. 11:41:05

@Monorau Bukurea: Nekem is ez volt a hátsó gondolatom, amikor a hallgatói szerződésről volt szó? Miért nem lehet pl. a diákhitel visszafizetendő hányadát minden egyes itthon ledolgozott év után egy bizonyos százalékkal csökkenteni?

ugatok 2013.03.21. 11:41:48

az agyelszívásról: ezt talán az elszívókkal kellene megbeszélni, nem az elszívottakkal egyezkedni (őket megzsarolni)
a képzés költségéről: az elmúlt 20 évben az egyetemre költött források mekkora része lehetett uniós forrás?
úgy általában: milyen ország az, melynek nincs olyan jövőképe, mely akár vonzó is lehet, melyből nem érdemes elmenni? Ehelyett olyan kötelet akarnak a fiatalok nyakába akasztani, mely azt sugallja, hogy itt még nagyon sokáig rosszabb lesz élni, mint kicsit nyugatabbra.
a megvalósíthatóságról: én Zalában élek, a gyermekem úgy dönt, hogy az alig 100 kilométerre lévő Ausztriában (ez fele távolság, mint Budapest) vállal munkát s települ le, esetleg idővel még állampolgárságot is kap. A kapcsolattartást semmi nem akadályozza. De ő nem akar fizetni. Hogyan hajtják be rajta a költségeket? Mert hogy az agyelvívók ebben nem fognak közreműködni, az egészen biztos.
a posztról: ilyen eszmefuttatás a döntés előtt talán még értő fülekre is találhatott volna, most nem több, mint utólagos magyarázkodás, ideológia gyártás egy végig nem gondolt, ROSSZ döntésről.
következtetés: kedves magyar ifjúság! fusson, ki merre lát, mert itt aligha reménykedhettek élhető jövőben.

Netuddki. 2013.03.21. 11:45:23

"A pénzügyi anomáliát jól összefoglalja az a sajtóban is sokat hangoztatott érv, mely szerint a magyar adófizetőknek jogukban áll leszakítani az adóforintjaikból működtetett felsőoktatás érésnek induló gyümölcseit."

Muhaha4 Ez egy amolyan orbáni képzavar.

"A poszt nem a szerző személyes értékítéletén alapuló véleményét tartalmazza."

Ja, tudjuk, kiadták a feladatot, magyarázd a bizonyítványt.

Összefoglalva, újra elismételted a fidesztől hallott összes bullshitet. Már nem dől be neki senki.
Tudjuk máshol is van ösztöndíj, ahol a feltétel, hogy annál dolgozol aki fizetett a tanulmányaidért. De ha nem tud munkát adni akkor bizony úgy járt ecsém! Ez is benne van a pakliban.
Azt meg ti is nagyon jól tudjátok, hogy azzal ha valaki külföldre megy dolgozni akkor jóval többet veszít az ország mint a felsőoktatás költsége. Jóhogy nem már azt találtátok ki, hogy ha valaki külföldön dolgozik akkor köteles a fizetése felét hazautalni. Belőletek még ezt is kinézem vazze! Mindenesetre az igazolványát és lakcímkártyáját már elvennétek aki 3 hónapot kint tartózkodik. Milyen alapon?

M_R 2013.03.21. 11:47:14

Mégis technikailag hogy fogják nyilvántartani a több tízezer embert hogy ki mikor mennyit dolgozott Tündérországban és mennyit a valóságos világban?

aFx 2013.03.21. 11:53:35

ezzel két probléma van:

1.: a magyar felsőoktatás reformját azok pénzéből akarják modernizálni, akik már bent vannak. a modernizáció, idő, pénz, cserébe ha jól is használják fel a pénzeket, idő kell amíg mondjuk a laborokat összerakják. a gyakorlati oktatáshoz erőforrások kellenének.

2.: az agyelszívást így nem fogják megállítani, max a legügyesebbje már a diplomáját is külföldön szerzi.

Netuddki. 2013.03.21. 11:54:14

@Radio Silicon: Asszem el vagytok tévedve a diákhitellel. Egy diáknak nemcsak a tandíj fizetését kell finanszíroznia, hanem a megélhetéstől elkezdve, utazást lakhatást is. Ha nem tudja megoldani akkor erre van a diákhitel. Ezt meg nem tudom milyen alapon fizetnék az adófizetők teljes egészében? A kamattámogatást amúgy is az adófizetők fizetik...

aFx 2013.03.21. 11:56:37

@kovi1970: mondjuk az egész lakcímkártya baromság, meg a tény, hogy ott a biometrikus azonosító a személyiben, de az nem elég igazolni magad, mert kell mellé egy laminált papírlap is, hogy valid legyen.

baromság a köbön.

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 11:57:03

1) Ha 5 evig kell itthon dolgozniuk cserebe az allami osztondijert, akkor 5 ev utan fognak majd elmenni. Es ne higgyetek hogy 5 ev alatt nem tanul, fejlodik szakmailag egy orvos!
2) Ha 10 evig kellene itthon dolgoznia, akkor mar eleve kulfoldon megy egyetemre.

3) Be kellene ismerni hogy elkurtak az eegeszsegugy finanszirozasat, nem kicst, nagyon, es emiatt olyan alacsony az orvosok fizetese hogy inkabb elmennek.

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 11:57:59

@M_R: Titkositjak az adatokat, es azt mondjak minden OK!

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 12:00:44

@pushup: Ja es ha valaki olyan jo hogy mondjuk egy kulfoldi egyetemre hivjak tanarnak vagy egy osztondijjal kutatni, akkor nemet kell majd mondania?

Lsd @Kakimaki0123456789: 3)...

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 12:02:04

@kovi1970: Mert ez egy jo befektetes, azert! Szinte az egyik legjobb!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.21. 12:05:01

@Kakimaki0123456789:
Ne viccelj már.
Már nagymamám idejében is többször annit kerestek az emberek nyugaton, mint nálunk.

Mégse mentek el se a nagyszüleink, se a szüleink, se mi.

2004 óta van erre nehézségek engedélyek, vízumok nélküli lehetőség, az EU csatlakozás óta.

De a lehetőség nem azt jelenti, hogy büntetlenül cserbe lehet hagyni az országot.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2013.03.21. 12:05:39

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem viccnek szántam. El lehet beszélgetni arról, hogy ki okozta a válságot, de hogy kinek kellene megoldani, arról remélem nincsen köztünk vita..
Nyilván megoldás lehet a múltbéli, állandó ellenségkép erősítése, de a jövőre nézve nem igazán előremutató. A jelenlegi kormánynak nem a múltbéli hibákkal kellene foglalkoznia, hanem a jövő építésével, mert ez a hátrafelé mutogatás hiteltelenné teszi.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.21. 12:06:04

@Kakimaki0123456789:
Ha elolvastad volna egyszer is a szerződés tervezetét, akkor tudhatnád, hogy nyugodtan mehet ösztöndíjjal külföldre, tanulámnyai közben is.

dr Smittpálelnökúr 2013.03.21. 12:14:43

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: AZ A ROHADT EU! CSATLAKOZTUNK, ÉS SZABADON UTAZGATHAT MINDEN MAGYAR, HÁT MICSODA ROHADT EGY DOLOG EZ, UGYE?

Bezzeg horthy alatt meg rákosi és kádár idején nem volt ilyen, az volt csak a szép világ!

Radio Silicon 2013.03.21. 12:28:42

@kovi1970: " Egy diáknak nemcsak a tandíj fizetését kell finanszíroznia, hanem a megélhetéstől elkezdve, utazást lakhatást is. Ha nem tudja megoldani akkor erre van a diákhitel"
Ok, tévedtem, ény azt hittem, hogy a diákhitelt csak a tandíj fedezésére találták ki. Jó, akkor csiszolom az ötletet, és a diákhitel tandíjra fordított részét lehetne az itthon ldeolgozott évek arányában elengedni. Ez így jó?

mahet 2013.03.21. 12:45:07

@CsaKaDuma: jó az összefoglaló.

A lépés erősíti a problémát amit meg szeretne oldani. Ezt agresszív fél-ázsiai stílusú kormányzást, már nem mindenkinek veszi be a gyomra.

Jól teljesítünk, 2 év alatt 50e-el csökkent az egyetemisták száma. Végül is elérik a kitűzött célt, kevesebb diplomás megy külföldre... hiszen már az érettségizettek elmennek.

Hülyeország

Tímár Mihály 2013.03.21. 12:47:59

Egy gyerek 15 évet tölt a közoktatásban (óvoda, általános- és középiskola) és 5 évet az egyetemen. Az egyetem fajlgos költége legyen 2-szer annyi.

Ha ezután következetesek akarunk lenni, akkor az óvodásokkal is kössünk szerződést, és ha kivándorolnak, akkor a rájuk költött adóforintokat a diplomásokhoz képest a x/(15+2*5) képlet alapján fizessék vissza!

Sőt, mindenkinek nyissunk egy virtuális számlát, ahová pontosan felírjuk, hogy mennyit költött rá az állam, és ha kivándorol, azt kelljen visszafizetnie!

Persze az sem nyilvánvaló, hogy ha valaki elvégzi az egyetmet és itthon marad, az bármiféle hasznára lesz az országnak. Mi van, ha politikus lesz belőle? Sokkal jobban jártunk volna, ha egynémely politikus soha nem jön haza, hanem örökre külföldön marad (Soros ösztöndíjjal).

KériSzépen (törölt) 2013.03.21. 12:49:19

A helyes gondolkodás valóban a probléma felismerésénél kezdődik.

Csakhogy a probléma felismeréséig sem enged eljutni a kormányzat, semmi más okból,mint abból a végzetesen hazug okból, hogy maga a szó, hogy "tandíj" valami nagyon beteg szociális népszavazás című sztori miatt ki sem mondható.
Így egy hazug konstrukció körül forgolódik a nem hazudni szándékozó bárki is, pl. ennek a posztnak a szerzője, amely szerintem világos módon képtelenné teszi a közösséget arra, hogy végére járjon az ügynek.
(Részletkérdésekbe így nehéz is belemenni, mert pl. hatalmas különbség van egy olyan hallgatói szerződés esetében, ahol egy alapítvány,vagy vállalat köti röghöz a diákot, és a között a hallgatói szerződés között, amellyel maga az állam köt röghöz, olyan körülmények közepette, amikor szerintem is súlyos veszélybe kerül maga a tanszabadság...de,mondom, ezek olyan részlet ügyek, amelyek ugyan nagyon fontosak, de mert maga a konstrukció hazug, nem képesek a maguk helyén megbeszélhetők lenni.)

Mindfield 2013.03.21. 12:52:07

Szerintem egyébként az lesz, hogy az országból nem csak az egyetemisták, hanem úgy cakkom-púder a munkaképes (és dolgozni akaró) lakosság lelép. Szépen szerte foszlik az unióban, itthon maradnak a nyugdíjasok és a cigányok, tehát az eltartottak. Ez Magyarország bedőlését fogja jelenteni, amit viszont az Unió nem fog hagyni, ergo aki eddig az adójából eltartotta őket az ezután is el fogja, csak még egy közvetítő beiktatásával. Felesleges bármilyen fajta röghöz kötés, ez az ország teljesen életképtelen.

spinat 2013.03.21. 12:52:48

megkérdezném mi is az a kisérteties hasonlóság az USA-val? csak nem az, hogy ott is vannak egyetemek? mert más így hirtelen nem jut eszembe.

A másik: "A gyakorlatban ugyanis az a helyzet, hogy egy nemzetgazdaságnak bizonyos szakmák esetében, társadalmi szinten, alapvető szüksége van egy meghatározott számú munkavállalóra (orvos). "

ha a nemzetgazdaságnak szüksége van rájuk, akkor fizesse meg. Jelen pillanatban a NG-nak nagyobb szüksége van utcaseprökre és focistadionokra.

windex 2013.03.21. 12:55:11

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: látom, te is benyaltad a zselét :-) az a baj ezzel, hogy látszatérvelés, ami segít elmenni a probléma mellett. mintha az nem is lenne. pedig a baj az, hogy ez a látszatérveléssel alátámasztott intézkedés - "röghöz kötés" - csak tüneti kezelés, nem gyökeres megoldás. csak az okozatot akarja megszüntetni, az okot nem szünteti meg. persze jóval keményebb dió - pláne a következő szavazásig - olyan gazdasági környezetet teremteni, ahol a végzetteknek eszébe se jut elmenni, mert van perspektívájuk az életük menedzselésére. de ahhoz sokmindenhez hozzá kellene nyúlni, ami nagyon kényelmetlen, kezdetnek példaul a korrupcióhoz, a protekcionizmushoz, a paternaélizmushoz, amiknek eredménye többekközt a túlköltekezés. még mielőtt azzal jönnél,, hogy "azt a gyurcsányék...", szólok, hogy igen, abban ők is, meg mindenki, aki előttük is volt, bűnös - minden kormány sáros. végülis látható, hogy az adminisztráció a ma diákjain akarná leverni azt, hogy fenntartja ezt a korrupt rendszert, és továbbra is rosszul gazdálkodik, elszórja a pénzt. de a felelősséget nem vállalja, inkább azt választja, hogy fizessen az, aki tanulni akar. ez pedig ellentétes a haza, az állam, az ország - vagy nevezzük, ahogy akarod - hosszútávú érdekeivel. és ha te azért, mert rühelled a balosokat, pártját fogod a mai grasszálóknak, a hatalommal visszaélőknek, a korrupt rosszul sáfárkodóknak, te is cinkos vagy. felületes érvekkel vitázol azzal, akit utálsz - figyelem, érzelem! -, ahelyett, hogy a magad érdekeit védenéd, és szembe mennél a korrupcióval

windex 2013.03.21. 12:58:07

@mahet: nem megoldani szeretné a problémát, hanem megszüntetni. nagy különbség :-)

Grafithuszar 2013.03.21. 12:59:46

@dr Kangörény: Igen, tényleg szabadon mozoghatunk, mint ahogy szabadon eldöntheted, hogy akarsz-e a magyar felsőoktatásban tanulni. Ha neked nem felel meg, (és ezt most abszolút nem ironikusan mondom) akkor szabadon elmehetsz egy németországi egyetemre, csak rajtad múlik.

Nem igazán értem, hogy mi a baj ezzel a szerződéssel. Nekem a munkáltatóm fizeti a tandíjamat, de nem a két szép szememért, hanem még pluszba annyi évért amennyit kifizetett le kell dolgoznom nála, és ez teljesen rendben is van így.

Azt sem értem, hogy egyesek miért írják azt, hogy az állam biztosítson munkát. Mégis hogy? Mindenkit vegyenek fel alanyi jogon az államigazgatásba? Marha jó lesz ha majd az adómból több millió aktatologatót eltartunk... Az várható el az államtól, hogy felelős gazdaságpolitikát folytasson, aminek köszönhetően álláslehetőség nyílnak a _cégeknél_, és nem pedig az állam ad közvetlen állást.

windex 2013.03.21. 13:02:39

@mahet: pontosan :-) mert ha elmenni lehet, miért várnák meg az egyetem végét, mikor ilyenek a játékszabályok? az én gyerekem is lelép érettségi után - még az idén - mert berlinben olcsóbb lesz az iskola, még a többi költséggel együtt is :-) ráadásul nem egy provinciális dagonyában fog ülni a végzés után. öröm, hogy ilyen tehetségtelen politikusaink vannak, nélkülük nem is gondoltunk volna ilyesmire, köszönjük, köszönjük, örök hála, halleluja!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.21. 13:03:17

de igen a hallgatói szerződés ördögtől való, a tandíj az nem.

windex 2013.03.21. 13:04:13

@Grafithuszar: ho mi a baj ezzel a röghöz kötéssel? hát ez: "a baj az, hogy ez a látszatérveléssel alátámasztott intézkedés - "röghöz kötés" - csak tüneti kezelés, nem gyökeres megoldás. csak az okozatot akarja megszüntetni, az okot nem szünteti meg. persze jóval keményebb dió - pláne a következő szavazásig - olyan gazdasági környezetet teremteni, ahol a végzetteknek eszébe se jut elmenni, mert van perspektívájuk az életük menedzselésére. de ahhoz sokmindenhez hozzá kellene nyúlni, ami nagyon kényelmetlen, kezdetnek példaul a korrupcióhoz, a protekcionizmushoz, a paternaélizmushoz, amiknek eredménye többekközt a túlköltekezés. még mielőtt azzal jönnél,, hogy "azt a gyurcsányék...", szólok, hogy igen, abban ők is, meg mindenki, aki előttük is volt, bűnös - minden kormány sáros. végülis látható, hogy az adminisztráció a ma diákjain akarná leverni azt, hogy fenntartja ezt a korrupt rendszert, és továbbra is rosszul gazdálkodik, elszórja a pénzt. de a felelősséget nem vállalja, inkább azt választja, hogy fizessen az, aki tanulni akar. ez pedig ellentétes a haza, az állam, az ország - vagy nevezzük, ahogy akarod - hosszútávú érdekeivel. és ha te azért, mert rühelled a balosokat, pártját fogod a mai grasszálóknak, a hatalommal visszaélőknek, a korrupt rosszul sáfárkodóknak, te is cinkos vagy. felületes érvekkel vitázol azzal, akit utálsz - figyelem, érzelem! -, ahelyett, hogy a magad érdekeit védenéd, és szembe mennél a korrupcióval" ezt 4-gyel feljebb írtam egy hasonlóan rövidlátó pajtásnak :-)

windex 2013.03.21. 13:23:27

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: te ne viccelj :-) az a pár millió kinti magyar biztos csak odavarázsolódott valahogy :-)

cserben hagyni... aranyapám, ez operett. ha élek egy országban, minden hazaszeretetemen túl lehetnek nekem is elvárásaim, már csak a közteherviselés okán is. és nem tisztességes, ha a szerettem nem viszonozza a hozzáállásomat, és elnyomni, korlátozni, megtörni akar. ez esetben legszebb érzelmeim ellenére elhagyom. és ez nem cserbenhagyás, mert én eddig itt voltam, és tettem, amit elvártak tőlem - de cserben hagytak. engem, világos, ugye? csalódott lettem, ezért fülem-farkam behúzva elmegyek, aztán máshol, ahol megbecsülnek - és ide nem csak a pénz tartozik - ott kivirágozhatok. tehát ez a "cserben hagyás" duma gennyes, operettbe való zsarolás. és ha már itt vagyunk, az se tisztességes, hogy az egész úgy van beállítva, mintha aki tanul, az piszok haszonleső, aki csak élvezi a helyzetet. hát nem így van, ráadásul ez a beállítás mérhetetlenül megalázó. amivel az állam - vagyis mi magunk - hozzájárul a tanuláshoz - és ugye ez később, pláne tömegesen és hosszú távon nem csak az egyén haszna - az csak egy része az összköltségnek. mert minden család sokat költ az állam pénzén túl - miközben az adójukkal is benne vannak a költségekben - a gyerekeik taníttatására. nem beszélve az "elmaradt haszonról", ugye, mert aki egyetemre jár, nemigen keres, tehát maga is befektet a saját jövője - ezzel együtt országa, tágabb értelemben a közösség jövőjének fejlesztésébe is. na, ha így, árnyaltabban közelítjük meg a kérdést, már nagyon felszínes, blőd és banális ez az érzelmi megközelítés és zsarolás, amit te is gyakorolsz. gondolkozz - és persze ne nevezz balosnak, meg egyebeknek, mert nem igaz, azokról se gondolok jobbat, ugyanolyan szarházi bagázs volt az is, mert ugyanazokata hibákat követte el (ők - mint a maiak is - persze nyilván nem hibaként könyvelik el azokat, de hát a szűkebb érdeket a tágabb közösség érdekeivel, köztük az azt alkotó egyének érdekeivel - vagyis a tiéddel és az enyémmel - szembeállítva mégiscsak hibák és bűnök voltak)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.03.21. 13:24:38

A helyes gondolkodás ott kezdődik, hogy
vagy azt mondjuk, hogy az oktatás ingyenes és akkor nincs is jogunk ellenszolgáltatást elvárni az igénybe vevőtől,
vagy azt mondjuk, hogy az oktatás térítésköteles és akkor megfogalmazhatjuk, hogy cserébe mit is várunk érte.
Na most, a kormány megpróbálta a kettőt úgy ötvözni, hogy azt mondja, hogy ingyenes, de ezt kéri cserébe. Na, ez így nem megy.

regress 2013.03.21. 13:27:53

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: betanulhatnátok már valami új szöveget,ez már unalmas .3-éve csak a káosz ,semmit nem csinálnak viktorodék.te is majd akkor ugass,ha mindenkinek lesz munkahely,és nem minimálbéren.addig kuss

Pamuk 2013.03.21. 13:34:52

kedves posztoló.
egyetlen egy értelmes érvet nem hoztál fel amellett, miért is kellene a tudást pénzért adni. Egyetlen egyet sem.

Egyetlen egy értelmes érved nincsen arra, miért is ne lehetne szabad az értelmes ember. Mert ez csak konzerválja ennek a nyomorult országnak az elmaradottságát.

Gerardus A. Lodewijk 2013.03.21. 13:36:33

@ugatok: "[...] milyen ország az, melynek nincs olyan jövőképe, mely akár vonzó is lehet, melyből nem érdemes elmenni? Ehelyett olyan kötelet akarnak a fiatalok nyakába akasztani, mely azt sugallja, hogy itt még nagyon sokáig rosszabb lesz élni, mint kicsit nyugatabbra."

Így van. Az elmúlt 900 év (nagyjából amióta egyetemek vannak) történelmének egyik fontos - és az EU-ban hatványozottan érvényes és aktuális - tanulsága, hogy soha nem az az ország a sikeres, amelyik röghöz köti a saját szakembereit, hanem mindig az, amelyik(nek a gazdasága) magához tudja vonzani más országok képzett polgárait is. Semmi nem tiltja, hogy a magyar nemzetgazdaság is vonzó feltételeket kínáljon, és akár más EU-tagállamokból (az ottani adófizetők költségére) elégítse ki a szakemberigényét. Ja, hogy a magyar nemzetgazdaságnak erre sem készsége, sem képessége nincs? Hát ez fölöttébb sajnálatos!

"az agyelszívásról: ezt talán az elszívókkal kellene megbeszélni, nem az elszívottakkal egyezkedni (őket megzsarolni)"

Osztom az álláspontod. Csak azt ne felejtsük el, hogy az EU-tól számos jogcímen kapott pénzben már benne van az uniós polgárokat megillető szabadságok gyakorlása miatt az államnál esetleg keletkező elmaradt haszon átalány-ellentételezése is. Ezeknek az összegeknek a jó részét ugyanis arra a nyilvánvaló tényre tekintettel adják, hogy a magyar gazdaság fejletlenebb az EU átlagánál.

@Moin Moin: Tökéletesen egyetértek.

Marciii 2013.03.21. 13:40:07

@Pamuk: A tudást mindig pénzért adják. Egyszerűen azért mert pénzbe kerül az oktatás. És azt a pénzt vagy a diákok, vagy az adófizetők adják. Ha az adófizetők adják, nyilván azt várják, hogy valami hasznuk is legyen belőle.

atomanti_35 2013.03.21. 13:42:12

Bennem az fogalmazódott meg miért csak a felsőfokú intézményben tanulót kell röghöz kötni ? Ha egy jó szakmát tanuló értelmes fiatal (vagy ilyen nincs, azt gondolják nagyjaink ?) a szakmájával megy külföldre az nem baj ? pedig állítólag itthon kevés a jó munkáskéz. Ha 5 év után megy ki a diplomás, mikor már van egy kis gyakorlata, az ugye nem baj, majd odakint kamatoztatja, itthon meg mindig a kezdő lesz a nyerő ember. Nem ez lenne a megoldás; olyan feltételeket kellene teremteni, hogy ne akarjon elmenni :
- kiszámítható;
- stabilis jövőt
- a külföldivel összevethető ár-bér arányt;
- nyugalmat, mind politikailag, mind társadalmilag;
- ezek után a pártok úgy köpködik egymást ahogy akarják, mert a kutyát nem érdeklik, gondolom itt a baj forrása

windex 2013.03.21. 14:00:28

@Pamuk: a kérdés - miszerint miért kellene pénzért adni a tudást - rossz. mivel semmi nincs ingyen, miért épp a tudás lenne ingyenes? nem ez a kérdés tehát, hanem az, hogy ki és mivel fizessen. és innentől az érdekek - hosszú távúaké is - helyes felismerése után a lehetséges válaszok száma szinte végtelen :-) a választást a kompromisszum nagyban megkönnyítheti

mahet 2013.03.21. 14:04:00

@Marciii: "Ha az adófizetők adják, nyilván azt várják, hogy valami hasznuk is legyen belőle."

Nem mindenki ilyen kicsinyes. Ráadásul sokan rájöttek, hogy mindenkinek hasznos ha sokan diplomáznak és sok embernek lesz jó munkája, esetleg képes lesz egy vállalkozást elindítani.

panelburzsuj 2013.03.21. 14:05:33

@Lord_Valdez:

Valamint egy szerződés lényeges tartalmi kelléke a teljesítések kölcsönös kikényszeríthetősége.

Vajon a befogadó országok, cégek el fogják tűrni, hogy a magyar állam szökött rabszolgákra/jobbágyokra vadászó alakulatai náluk tevékenykedhessenek?

Ez szerencsétlen poszt is azon nyomi kísérletek hosszú sorát gyarapítja, amelyek színtiszta politikai (=szavazatszerző) marketingakciókat óhajtanak észérvekkel utólag aládúcolni.

meggyes alfonz 2013.03.21. 14:08:04

Ha nem tűnt volna fel senkinek az egész "röghözkötés" oka az orvoselvándorlás megakadályozása. Azt nem lehetett mondani, hogy csak az orvos palánták nem mehetnek az EU-n belül külföldre (ugyebár a szabad munkaerőáramlás), ki kellett terjeszteni az egész felsőoktatásra, így azt gondolták, hogy talán nem lesz alapszerződés ellenes. Csak pontosan ugyanazt csinálják, mint a bírákkal. Kormány: 62 év a bírák nyugdíjkorhatára. EU: Nem lehet mert mindenki másnak nem. Kormány: Minden közalkalmazottnak nyugdíjba kell menni... Most meg vakarják a fejüket, hogy mi lesz a sok nyugdíjas korú orvos helyett.

panelburzsuj 2013.03.21. 14:08:50

@panelburzsuj:

Pontosítás: észérvnek beállított újabb marketingfröccsel.... :)

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 14:12:56

@fakalapács: Adjuk ossze mennyit kell itthon dolgozni :)
Bolcsi mondjuk 0-2 ev
Ovi mondjuk 3 ev
Altalanos iskola 8 ev

Ez eddig 11-13 evnyi kenyszeru itthon maradast jelent 8 altalanossal.

Aztan szakiskola vagy kozepiskola - mennyi is? 3-4 ev?

Akkor egy asztalos 14-17 evig kell hogy itthon ledolgozza amit a tarsadalom belefektetett.

Felsofoku oktatas + 4-6 ev, masoddiplomak, doktori +akarhany ev

Szoval 1 felsosoku diplomaval sem sokkal tobb, pusztan kb 21 evnyi restanciaja van.

De varjunk csak! A szulok nem fizetnek vajon adot? Nem az o penzukbol (is) fizetik az egesz oktatasi rendszert?

Szoval akkor vonjuk le a szulok adoforintjait a tanitas koltsegeibol... es akkor valaki szamolja ki mi az "igazsagos"...

windex 2013.03.21. 14:13:17

@Grafithuszar: "Azt sem értem, hogy egyesek miért írják azt, hogy az állam biztosítson munkát. Mégis hogy? Mindenkit vegyenek fel alanyi jogon az államigazgatásba? Marha jó lesz ha majd az adómból több millió aktatologatót eltartunk... Az várható el az államtól, hogy felelős gazdaságpolitikát folytasson, aminek köszönhetően álláslehetőség nyílnak a _cégeknél_, és nem pedig az állam ad közvetlen állást."

már bocsánat, de ennyi korlátolt marhaságot hogy lehet összehordani? persze, tudom, ha a valóságtól és a tényektől teljesen elrugaszkodva a saját mondandód alátámasztására részlegesen használsználsz fel álinformációmorzsákat :-) abban mondjuk egyet értünk, hogy ne az állam biztosítson munkát - ahogy azt, nagyon helyesen, magad is megállapítod a komment második felében. aki azt - mármint hogy "az állam biztosítson" stb - követeli, ugyanolyan hülye, mint az állami adminiszrációban ma működő - mert hogy dolgozó, az mégiscsak túlzás lenne - paternalista állam megszállottjai. viszont! az állam vezetését gyakorló, aza szolgálatot (!) ellátó adminisztrátorok - akik szeretnek valami másoknál feljebb álló hatalmasság képében tetszelegni - teremtsenek olyan gazdasági közeget, amiben ki-ki megtalálja a munkáját, és szeretettel és örömmell végzi azt. namost ezek az adminisztrátorok a munkájuk elvégzése helyett idióta törvényeknek látszó, a társadalom tagjait nem támogató, lehetőségeket nem nyitó, ellenben elnyomó rendelkezéseket hoznak, amit hagymázas, érzelmektől fűtött hamissággal öntenek nyakon. helyes kijelentésed fényében viszont nem értelmezhető ezen futóbolondok erkölcsi és szellemi támogatása. nem értlek, részben mégis jól látod a kérdést, akkor hogy a csudába írhatsz zöldségeket is?

panelburzsuj 2013.03.21. 14:14:57

@me__ga:

És megakadályozza?

Az első változat szerint 8-10, a "szelidített kiadás" szerint 13-14 év múlva kell egy megpattant dokinak a hazatérésen vagy megfizetésen filóznia.

A képzési időt is beleszámolva 20 év az alsó határ, amikortól a szerződés a "munkerőpiacra" egyáltalán szándéka (=betűje) szerint hatni kezd.

(Hogy ténylegesen mennyire fog hatni egy emberöltő múlva, az egy másik kör...)

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 14:16:28

De fokozhatjuk meg a kerdest: egy szabolcsi gyerek miert a budapestieket gyarapitsa? Maradjon otthon Szabolcsban! Sot, a falvak, varosok is zarkozzanak el egymastol hiszen a varosiak ne a falusiak gyerekeibol eljenek amikor a falusiak etettek a gyereket 18 evig!!!

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 14:17:28

@me__ga: Keves embernek nem tunt fel :)

windex 2013.03.21. 14:17:44

@me__ga: nem lett volna egyszerűbb normális fizut adni a dokiknak? nem olyan nagy feladat, ami pénzt elkorrupcióznak-monopliznak itt, a töredéke elég lenne rá :-) csak abba a darázsfészekbe belenyúlni nem kellemes, sok nagypénzű - értsd nagy hatalmú - ember tyúkszeme belesajdulna, és hát ezek a nagyhatalmúak olyan tetves trollok, hogy egyből élnek is vele, ha már van, ugye. és megbosszulják, hogy nem nekik fütyöl a fülemüle :-)

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 14:21:37

@me__ga: Ja es emlekszel amikor a vizitdij es a tobb biztositos rendszer ellen agitalt a fidesz?
Na EZ az o megoldasuk, koszonjuk szepen!

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 14:26:56

@Sparhelt: Nem csak a tied, sokan igy gondolkodnak. Az egeszsegugyi reform meghiusitasanak ilyen kovetkezmenyei vannak; es ez csak 1 a fidesz sok trollkodasabol.
A masik ilyen lesz a rezsicsokkentes...

panelburzsuj 2013.03.21. 14:27:44

@windex:

Az is vicces ám, hogy a szerződés nem mondja ki - (ha igen - tévedtem és elnézést) - hogy a végzettnek mennyire "közszolgálati" jellegű feladatot kell ellátnia.

Szóval orvosnál maradva: "nyugaton" praxist és nevet szerezve, majd "itthon" egy wellnessközpontban, vagy orvoslátogatóként működve is le lehet tudni a kirótt időt.

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 14:35:45

@Grafithuszar: Ok de akkor szabadon donthessem el fizete-e adot...

dean23 2013.03.21. 14:40:12

Felsőoktatási intézménybe jelentkezők száma: 2011-ben 141000, 2012-ben 110000, 2013-ban 95000

Nem az agyelszívás miatt nem lesz itt képzett munkaerő, hanem az elszúrt oktatáspolitika miatt.
Egy orvos 2 év alatt megkeresi a 6-7 éves tandíját - 12-14m Ft - külföldön. Simán megéri neki lelépni röghöz kötve is, ugyanis a magyar eü bérek pofátlanul alacsonyak! Nem hiába fizetünk éves szinten 60-100mrd Ft-ot feketén a zsebükbe!

windex 2013.03.21. 14:44:45

@panelburzsuj: hehe :-) már látom magam előtt a bel- vagy más gyogyót, aki bécsben - dublinban dolgozik, és itthon heti egy / havi négy napot tölt dupla műszakban egy remek, kényelmes melegvizes fürdőben, vagy szállodai wellness központban! :-)

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 14:45:53

@dean23: Lsd vizitdijas nepszavazas. Mar akkor latszott hogy nem lesz mukodokepes a jelenlegi rendszer... csakhat a fidesznek kellett a politikai nepszeruseg.

biobender 2013.03.21. 14:49:57

Aki fizet az kapjon valamit a penzeert ugyebar. Nos, en rengeteget fizettem, hogy a gyermekemnek az allaminal jobb tanulmanyi feltetelei legyenek. Remelem, ha roghoz kotik, akkor ezeket a penzeket en visszakapom az allamtol - vagy csak ugy siman ellopna? Ja, es az en, a felesegem, a szuleim adojanak azt a reszet is kerjuk amivel a gyerek oktatasat finansziroztuk.

logikus, nemde?

biobender 2013.03.21. 14:52:04

@Grafithuszar: "Azt sem értem, hogy egyesek miért írják azt, hogy az állam biztosítson munkát. "

Ha munkaltatod nem tud munkat adni neked az egyetem utan akkor mi lesz? Visszakeri a tamogatast vagy elenged? Kivancsi vagyok.

biobender 2013.03.21. 14:52:45

@Grafithuszar: "Azt sem értem, hogy egyesek miért írják azt, hogy az állam biztosítson munkát. "

Ha munkaltatod nem tud munkat adni neked az egyetem utan akkor mi lesz? Visszakeri a tamogatast vagy elenged? Kivancsi vagyok.

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 14:53:46

A megoldas: pakisztani, indiai orvosok importalasa.

s 2013.03.21. 15:10:50

Nem olvastam el a postot. Nem is fogom, elmondom miért. Elolvastam a címét, az nekem már egy kicsit gyanús volt, de azért bele kattintottam. Megnéztem a kommentek számát, ez alapján érdekes lehetett volna . . . Csak éppen megakadt a szemem a következőn:

"(A poszt nem a szerző személyes értékítéletén alapuló véleményét tartalmazza. Pusztán elméleti és gazdasági szempontból közelít a hallgatói szerződés intézményéhez, ráadásul azzal sem óhajt hosszabban foglalkozni, hogy miért lehet jó bölcsész-diplomával egy angliai McDrive-ban dolgozni. A poszt alapvető célja az volt, hogy érveket gyűjtsön a szerződés szükségszerűsége mellé, ám ezzel egyidőben a szerző azt sem tagadja, hogy léteznek releváns ellenérvek.)"

JaneK pajtás. Akkor mi a rákért firkálsz? Ha minden lehet, meg annak az ellenkezője is. Eltanultad ezt az új kommunikációs stílust. "Akár már a jövő héten megegyezhetünk az IMF-fel . . ." Persze. Csak éppen nem egyezünk meg. De megegyezhetnénk. Akár már a jövő héten.

"Pusztán elméleti és gazdasági szempontból" Ez annyira gagyi. Minden elmélet kimegy valahova. Vagy ide, vagy oda, de valamit azért mond. Még a Heisenberg-féle határozatlansági reláció is.

A hallgatói szerződés egyébként nem jó. Nem mondom meg miért, ezen gondolkodj el magad. (Házi feladat) Nincsenek érvek a hallgatói szerződés mellett, amik úgy tűnnek, hogy érvek, azok mindegyike jelentős hibákat tartalmaz, amennyiben nem vesz figyelembe egy (vagy több) fontos körülményt. Ez a te szar blogod, én itt nem fogok kifejteni semmit, - egyébként is minek - de azt azért mindenképp el kell mondanom, hogy kőként zuhan a megjelenő írások színvonala. Én ezeket nem fogom elolvasni, Nincs erre időm.

Silent Bob 2013.03.21. 15:16:28

@CsaKaDuma: Tökéletesen összefoglaltad, milyen meglepő, hogy a fideszkomcsiktól erre nem jön válasz.

s 2013.03.21. 15:19:10

Aztán persze megvilágosodtam.

JaneK_ 1 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.03.20. óta tag.
JaneK_ ezekben a blogokban publikált:

Köz-Gazda (1 poszt)

Megy a propaganda ezerrel. Egy alulképzett senki fideszdroid lett felkérve, a bamba index olvasók meg rácuppantak. Gyerekek, elsőre kimértem, hogy mit nem olvasunk el, még munkaidőben sem, pedig abból azért van rogyásig. Idióta barmok.

s 2013.03.21. 15:20:25

JaneK, baszod. Te vagy matolcsy álruhában? Szánalmas gyökér.

s 2013.03.21. 15:22:20

@CsaKaDuma: Ezek azok, amit én lusta voltam leírni. Örülök, hogy van aki nem.

campobaszo 2013.03.21. 15:22:29

Tulajdonképpen örülhetnénk,ha csak "érésnek induló gyümölcs leszakításának jogát" szeretnék egyesek.Manapság inkább az oktatás gyökerestül való kivágásán dolgoznak.És még megmagyarázni is megpróbálják.

Az oktatásban résztvevők kedves szülei pedig évtizedeken át fizettek adót.Tehát fizettek a gyerekük oktatásáért is.

altimus 2013.03.21. 15:23:24

> De vajon meghozhatja-e a várt eredményeket a rengeteg politikai vihart kavaró intézkedés?

hat ez az. mik azok a varhato eredmenyek? mit akarnak elerni?

- ha azt akarjak elerni, hogy a mo-on tanulok ne menjenek az egyetem elvegzese utan kulfoldre azt egeszen biztosan nem lehet a hallgatoi szerzodessel elerni. ugyanis az egy nagysagrenddel magasabb fizetesbol a kulfoldre tavozo ki fogja tudni fizetni a hallgatoi szerzodesben szereplo osszeget.

- ha azt akarjak elerni, hogy a diakok kulfoldre menjenek eleve mar tanulni is azt elosegiti a hallgatoi szerzodes intezmenye. de ezeknek a diakoknak a nagyresze nem fog visszajonni mo-ra az egyetem elvegzese utan.

egeszeben veve buta dolog ez. ertelmesebb lenne egy esszel, fokozatosan bevezetett tandijban gondolkodni.

ha jol tudom a hallgatoi szerzodesben az szerepel, hogy az egyetem elvegzeset koveto 20 evben 10 evet mo-on kell dolgozni. ez lehet akar az utolso 10 ev is. igy legkorabban 15 ev mulva fog ebbol penz befolyni a kasszaba. de addig lesz par kormany es rezsimvaltas, az egeszet elmeszeli az eu stb stb.

s 2013.03.21. 15:26:48

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: De nem is azt, hogy az ország büntetlenül cserben hagyhat engem. Vagy azt igen? Kommunista barátom. Az egyik szót az utolsó mondatban csak viccből mondtam. Házi feladat annak eldöntése, hogy melyiket. Bár van 50% esélyed, hogy ész nélkül is beletrafálj.

Aston Kanál 2013.03.21. 15:30:46

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Akkor amikor legkozelebb hazalatogat a Dzsudzsak, meg a Kiraly, meg a Dardai, meg ilyenek, azoknak is megmondhatnad, hogy jojjon haza, vagy adja vissza a penzt, vagy takarodjon. Mert ha jol tudom, oket is otthon tanitottak ki futballistanak, nem keves penzbol. Abba meg ne menjunk bele, hogy milyen rohadtul gyanus dolgok mennek itt a magyar futball vilagaban. Mert abba aztan onti a milliardokat a Fidesz, csak semmi eredmenye nincs neki. Legalabbis az adofizetok szamara.

A nagymamad idejeben meg lelottek azt, aki el akart innen menni. Ez kicsit megnehezitette a dolgokat. Persze volt, akinek sikerult. Nem jelenti azt, hogy nem akartak elmenni az emberek. Hiszen ha olyan jo lett volna itthon, mivel magyarazod azt a jelentos szamu, nyugdijas koru magyar embert Ausztraliaban, az Amerikai Egyesult Allamokban, es meg sok helyen?

Tovabba az a helyzet, hogy nem csak az MSZP hozta ilyen helyzetbe az orszagot, bar ketsegtelen, hogy vastagon sarosak. A Fidesz is igen tevekenyen kivette ebbol a reszet. Ami meg sulyosabba teszi az o reszvallalasukat, hogy nekik mindossze 3 ev kellett legalabb akkora kart okozni, mint amekkorahoz a szociknak 8 ev kellett. Sokan a kiszamithatatlansag miatt mennek el otthonrol. Magyar emberek is, illetve befektetok is. Ismerek olyat, aki azt mondta, hogy nem igazan erdekli, hogy ha egy kicsivel tobbet kellene fizetnie, mnt eddig, de elege volt abbol, hogy minden nap a Fidesz kenye-kedve szerint valtoznak a rendeletek, most mar az alaptorveny is. Nem tudta, mi lesz honap. Ez a legtobb ember baja. No meg az, hogy kis majom paprikajancsik olyanokat mondanak, hogy meg lehet elni 47ezer jo magyar Ft-bol. Tovabba einstandoltak 3000 milliard Ft-ot, aminek szinten nyoma veszett.
Tovabba a birosag donetesenek ellenere nam adjak hasznalatba a frekvenciat egy radioadonak.
Most meg ez a roghoz kotes. Nem azzal van alapvetoen bajom, hogy a diak fizessen az oktatasert, vagy irja ala, hogy otthon kell maradnia. Ugyanaz a baj, mint a legtobb Fideszes kezdemenyezessel: az alternativa nincs meg, de akkor is csinaljuk. Mire mennek azzal, ha itthon marad a sok diplomas? Munkahely nincs, koszonhetoen a Fidesz kul-, bel- es gazdasagpolitikajanak. Lesz egy csomo diplomas munkanelkuli, akikre elobb-utobb azt fogjak rasutni, hogy megint csak az adofizetok penzen elnek. Lasd be, hogy ebbol nem lehet jol kijonni.
Szerinted a 15 evvel ezelotti Orban "diplomat mindenkinek" Viktornak mi lenne a velemenye mostani onmagarol? O volt az egyik legnagyobb ellenzoje a szocialistak tandij-terveinek. Demagogia felsofokon.
Kicsit szet kellene nezni, hogy miert nalunk kerul toronymagasan a legtobbe 1km autopalya epitese, miert Fidesz-kozeli cegek kapjak az allami megrendelesek javat, illetve miert titkosak bizonyos takaritasi kozbeszerzesek, es mindjart versenykepesebb lenne az orszag. Legalabb egy kicsivel. Izmozas megy itt, nem gondolkodas. Minek nevezed azt, amikor az Alkotmanybirosag eltorol valamit, majd erre ezek beemelik az alaptorvenybe?

Teng-Hsziao Gerzson 2013.03.21. 15:38:39

@CsaKaDuma: tökéletesen összefoglaltad, ugyanezekkel szoktam érvelni magam is.

panelburzsuj 2013.03.21. 15:47:43

@altimus:

"egyetem elvegzeset koveto 20 evben 10 evet mo-on kell dolgozni"

A jelenlegi kormányzati "ajánlat": az államilag támogatott képzéssel megegyező idejű magyarországi munkavégzés - (vagy tartózkodás= beleszámít-e vajon a "hivatallal együttműködő" munkanélküliség?) -; vagy az állami támogatás visszafizetése a diákhitelhez közelítő feltételekkel.

Szóval egyelőre "tapógatózás alatt" - végül is szeptemberben kell a hallgató orra alá tolni az iratot.

Grafithuszar 2013.03.21. 15:48:05

@biobender: Ha én mondok fel akkor vissza kell fizetni a kifizetett tandíjat. Ha ő mond fel nekem akkor nem kell visszafizetni. Egyébként most is munkát ad, és nyilván nem bölcsésznek képeznek, hanem olyan szakon tanulok ami a jelenlegi munkakör betöltéséhez is hasznos, illetve későbbiekben máshoz is kell.

Egyébként nem kell félteni a munkáltatót, nem hülye. Nyilván azért fizeti ezt, mert akkor fizetésemelés nélkül rám tud tenni még plusz munkát is a későbbiekben.

Grafithuszar 2013.03.21. 15:53:57

@windex: 100%-ban egyetértünk (és igen, valóban kicsit túloztam a kommentben :) de a lényeget te is jól megfogtad)

s 2013.03.21. 15:56:53

Na, mi a pálya egy könyves hülyegyerek. Index lekaparta a szar blogodat? Nem sokat ért meg, látod? Mint a klozetpapír. Összekened szarral, aztán megy bele a csatornába.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.21. 15:59:36

A röghöz kötés meghozta az eredményét, 2 év alatt harmadával csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma. 2011-ben még az érettségizők számának 99%-a volt a felvételizők száma, mára már csak a 71%-a. A legjobb gimnáziumokból (Radnóti, Fazekas, stb.) egyenes az út a külföldi egyetemekre.

JaneK_ 2013.03.21. 16:07:10

@s: Engem lepett meg a legjobban, hogy címlapozott, fogalmam sincs meddig volt kint amúgy, de attól tartok, már így is túl sokáig :)

Mindenkinek köszönöm a hozzászólást, este ha lesz időm, talán megfogalmazok egy érdemi reakciót, ha meg mégsem, akkor sincs gond, mert hamarosan jön az ellenposzt.

Arról, hogy miért NEM kell a hallgatói szerződés.

s 2013.03.21. 16:23:40

@JaneK_: Nem értelek? Ez most a velvet? 10 idegesítő női tulajdonság. Maradjanak velünk, utána következik 10 idegesítő férfi tulajdonság. Minek írsz ilyesmiket? Ez felesleges. Mindenki tudja az érveket pro és kontra. Kár ezeket csokorba szedni. Adj hozzá új szempontot, ha tudsz. Mutasd meg a régi megfontolásokat egy eredeti, új nézőpontból, ha tudod. Ez szócséplés, amit csinálsz. Felesleges. Elment Mészáros Zsófi, aztán nincs senki, aki megnézné, hogy van -e annak értelme, ami kikerül? Gyerekek, ez így már nagyon gáz.

s 2013.03.21. 16:26:05

Szar kattintásgenerátor az egész. Új Péter le fogja ezt a fost nyomni, és még bele sem kell szakadnia. Szánalomhuszárok.

s 2013.03.21. 16:31:00

Erről van szó, gyerekek.

hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=62773

Kiesnek a kövek, aztán összedől az épület is.

panelburzsuj 2013.03.21. 16:35:12

@Étteremkritikus:

Ezt a"legjobb gimnáziumokat" miből sakkoztad ki?

Épp az a "vicc", hogy a vidéki, a szülői háztartást mindenképpen elhagyó gyerekek számára vált nemhogy kívánatosabbá, hanem egyszerűen egyáltalán elérhetőbbé a külföldi továbbtanulás azzal, hogy az ingyenesség megszűnt Magyarországon.

Ha a szülők "lakhatással" és pénzzel sem tudják finanszírozni az "önfenntartó felsőoktatás rendszerét", akkor a gyereknek magának kell megoldania. És nem kell sok számolgatás ahhoz, hogy kijöjjön: amíg Magyarországon egy teljes minimálbért elvisz egy átlagos képzés összes költsége (tanulmányi költségek+létfenntartás), addig "nyugaton" a minimálbér feléből is kijön.

Nyelvet persze tudni kell. De ha az megvan, akkor a Lajtától odébb kemény, de reális terv munkavégzésből nappali képzésre járni, Magyarországon meg csaknem kizárt.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.21. 17:26:48

@panelburzsuj: Van két lista is a gimnáziumokról, a Radnóti és a Fazekas mindegyiknél a legjobb háromban van:
eduline.hu/kozoktatas/2012/11/16/Ezek_2012_legjobb_kozepiskolai_tarolt_a_Faz_XEQLR3
eduline.hu/kozoktatas/2011/12/2/kozepiskolak_2011es_rangsora_KEIWDV

Pont az az érdekes, hogy a vidéki iskolákból nem mennek tömegesen külföldre továbbtanulni a diákok.

A nyelvtudást te is említetted és mint tudjuk, az átlagos iskolákban nem szereznek használható nyelvtudást, hiába van hetente 2-3 nyelvóra 8-9 évig. Az elit gimnáziumokban tanulók közül 1-2 kivétellel gyakorlatilag mindenki nyelvvizsgával vág neki az érettséginek, így nekik több esélyük van külföldön is.

panelburzsuj 2013.03.21. 18:14:10

@Étteremkritikus:

A számokat is nézed?

Döntő különbség, hogy két-három fővárosi sztárgimiben 95 %, a legjobb vidékiekben meg 92 ? :)

"Tömegesen" még nem mennek külföldre. "Jó iskolából" se. A kérdés pont az, hogy a nagyobb erőfeszítésre, több munkára képes és kész kisebbség merre veszi az irányt.

panelburzsuj 2013.03.21. 18:20:29

@panelburzsuj:

Jobban megnézve: a legjobb vidékiek is 95 százalék körüli nyelvvizsga-arányt produkálnak.

atomanti_35 2013.03.21. 18:49:26

Nyelvvizsga ! Azt azért ne felejtsük el, hogy a sikeres nyelvvizsgák kb 80 %a nem az iskoláknak köszönhető, hanem a különóráknak. Abban a létszámban, ahogy a nyelvet tanítják nem lehet csakúgy letenni a vizsgát, ahhoz kell egy igazi nyelvérzék és megszállottság a nyelv iránt. Nekem minden gyermekem rendelkezik legalább középfokú nyelvvizsgával, igaz nem mindegyik könnyedén, de van olyan is aki magától tanulja a nyelveket, angol felsőfokú után lengyel, német, spanyol, olasz, ő egy nyelv "buzi" !
Más ! Külföldön a megélhetés is könnyebb diákok számára mint itthon, dolgozhat, ha ismeri a nyelvet, ebből a megélhetését tudja fedezni, és még ha fukar félre is tesz :-).
Egy szónak is száz a vége, ha jelenlegi körülmények között boldogulni akar a gyermek, nem köti magát a magyar röghöz, vagy fizet mint a katonatiszt, vagy angolosan távozik és ..ik visszajönni, esetleg 2030-ban mikor európa vezető országa leszünk, idelátogat néhány napra :-)))))

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.22. 09:58:09

@panelburzsuj: Igen, néztem a számokat. OKTV versenyeredmények:
1. Fazekas 1269,9
2. Radnóti 594,9
A legjobb vidéki a Révai Győrből 208,6 ponttal.

Honnan veszed, hogy nem mennek tömegesen külföldre Pestről? Már tavaly is sokan mentek, de idén mára diákok 25-35%-a megy külföldre a Radnótiból, a Fazekasból, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból és a Karinthyból is. A Fazekasból több diákot már a magyar felvételi jelentkezés előtt felvettek a Harvardra és a Cambridge-re. Ez neked nem tömeges?

Debrecenben a Tóth Árpádban szeptembertől lesz nemzetközi érettségire lehetőség, úgyhogy hamarosan onnan is többen fognak külföldi egyetemekre menni.

panelburzsuj 2013.03.24. 21:13:41

@JaneK_:

Ez a "hamarosan" az orosz "szicsasz" megfelelője? :)
süti beállítások módosítása