A politikai aréna is éppen olyan piac, mint bármelyik másik: a választók fogyasztók, akiknek meghatározott igényeik vannak, ezeket pedig kínálati oldalról a pártok, és azok programjai próbálják kielégíteni. A választások és a kampányok alakulását leginkább az befolyásolja, hogy milyen „termékekre” van szavazóképes kereslet a piacon, a legnagyobbat pedig természetesen az szakíthatja, aki képes felismerni, netalántán még módosítani is a választói igényeket. Ha pedig valaki a piac természetét is befolyásolni tudja, biztosan nyert ügye van. Magyar Kornéliát, a Progresszív Intézet, és Fodor Csabát, a Nézőpont Intézet elemzőjét a magyar politikai piac sajátosságairól kérdeztük.
Habár a közvélemény-kutatók még mindig a választókorú lakosság kormányváltó hangulatát jelzik, a Fidesz a ciklus során eddig egyetlen pillanatra sem veszítette el vezető pozícióját a pártok közötti népszerűségi versenyben. Ez a faramuci helyzet már önmagában is jól mutatja a hazai politikai aréna sajátos jegyeit, de még komplettebb a kép, ha azt vizsgáljuk, milyen választói preferenciákat meglovagolva tudta erősíteni pozícióit a nagyobbik kormánypárt a 2012 végi mélyponthoz képest. A rezsicsökkentés meglebegtetésével újabb lendületet kapott az ágazati különadók bevezetése idején egyszer már sikerrel használt, egyszerre külföld- és multiellenes retorika, a stratégia sikerének kulcsa pedig, hogy a magyar választók nagy része egyszerűen kiábrándult a kapitalizmusból.
„A Fidesz 2002, de különösen 2010 óta Kádár népével társalog. Az - egyébként teljesen érthető, történelmi szemléletben triviálisnak tekinthető - pártállami attitűdöket és reflexeket ma egyértelműen a Fidesz használja, hovatovább erősíti. Minden pártnak nem csak a lehetősége, de a felelőssége is megvan, hogy a társadalmi szemléletet alakítsa” – magyarázta Magyar Kornélia, a Progresszív Intézet elemzője, de eközben azt sem tagadta, hogy a felelősség nem egyedül a jobboldalé: mint mondta, „a 2002-es szocialista kormányzás jellemzően pontosan ugyanezekre az attitűdökre épített”.
Egy társadalom viselkedés-rendszerét persze nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, ráadásul az, hogy a választópolgárokat elsősorban materiális ügyek érdeklik a jogállamiság és a liberális demokrácia elvei helyett, nem is kifejezetten magyar sajátosság – nálunk maximum az anyagiasság mértéke nagyobb, de ennek jellemzően történelmi okai vannak. Mindezek mellett azonban tény, hogy a medián választópolgárt sem a trafikkoncessziók kiosztása, sem az alkotmánymódosítások körül felvert botrányok nem foglalkoztatták érdemben. Kérdés, vajon mi lehet e mögött.
Fodor Csaba szerint például az, hogy a Magyarországgal szembeni demokráciakritika jelentősen eltúlzott, ráadásul a választók pontosan tisztában vannak azzal is, hogy a demokratikus normák nem 2010 óta, hanem éppen a jelenlegi ellenzék legutóbbi ciklusában, 2006 őszén sérültek hazánkban. „A választók közönyösek a baloldal jogállami retorikája iránt, mert pontosan látják az elfogult kritikák alaptalanságát. Nyilvánvaló, hogy a baloldali érzelmű politikusok stílusérzékével nem találkozik a közjogi reform, de a kormány nem az „őszödi tehertől” szabadulni kívánó baloldal ilyen irányú elképzeléseit igyekszik kiszolgálni” – mondta a Nézőpont Intézet elemzője, de siet leszögezni, hogy akadtak jogilag megalapozott kritikák is – mint például a bírák idő előtti nyugdíjazása. „Az ilyesfajta, nem politikai jellegű ügyekben azonban minden esetben érdemi rendezésre került sor” –hangsúlyozta a szakértő.
Adná magát a következtetés, hogy ezek szerint ma Magyarországon nincsen szavazóképes kereslet hosszú távú, stratégiai célokat kitűző politikai üzenetekre, de mindkét elemző úgy véli, ennél bonyolultabb a helyzet. Magyar Kornélia arra helyezi a hangsúlyt, hogy bár az igény kétségkívül megvan, az csak egy szűk választói csoportra jellemző. Olyan szűkre, amilyennel nem lehet választást nyerni, pláne nem a mostani, a többségi elv dominanciáját kifejező választási rendszerben. „Ez az oka annak, hogy a néppárti ambícióval fellépő pártok (elsősorban az MSZP, de az Együtt-PM is sorolható ide), még ha a racionalitás meg is jelenik retorikájukban, elsősorban nem a hosszú távú folyamatokra helyezik a hangsúlyt” – magyarázta a Progresszív Intézet elemzője.
Fodor Csaba ezzel szemben úgy véli, hogy „a Fidesz által képviselt nemzeti érdek-koncepció ötvözi a politikai racionalitás alapján igazolt társadalmi igazságossági szempontokat, és a hosszú távú fenntarthatóság jegyében a fiskális következetesség szempontjait”. Mint mondta, hiába okoztak érdeksérelmet a külföldi tulajdonban lévő hazai szolgáltató vállalatoknak a nem szokványos gazdaságpolitika egyes elemei, mivel a kormánypárt következetesen a „nemzeti érdek” érvényesítésének szándékával tudta magyarázni lépéseit, azok politikai racionalitása egyetlen pillanatra sem kérdőjeleződött meg. Ráadásul a kormány a „társadalmi igazságérzet” kielégítése mellett olyan eredményeket is fel tudott mutatni, mint az államadóság és a költségvetési hiány folyamatos csökkentése, így pedig végképp nem kérdőjelezhető meg politikájának stratégiai szemlélete.
Azt viszont így sem lehet tagadni, hogy Magyarországon jó ideje nem működik klasszikus értelemben vett, konzervatív-liberális, piacbarát szemléletet követő politikai erő. Fodor szerint nem a kínálat hiányzik, egyszerűen nincs jelentős kereslet a hasonló értékeket képviselő szereplők iránt. „Magyarországon „kísérleti terepként” a gazdasági rendszerváltás sok tekintetben megelőzte a politikai rendszerváltást, a társadalom pedig ezzel párhuzamosan súlyos gazdasági sokkterápián esett keresztül. Ilyen viszonyok között irreális az angolszász világ értékelvű konzervatív-liberális politikai illúzióit kergetni.” – magyarázta.
Magyar Kornélia konkrét számokkal is szolgált, egy, a Progresszív Intézet által 2008-ban készített – majd azóta több másik tanulmány által is megerősített – kutatás szerint ugyanis Magyarországon a választókorú társadalom nagyjából 20%-a vall magáénak piacbarát, kapitalista értékeket. A magyarországi politikai fogyasztók tehát nagy többségükben etatisták, sőt, hiába az előbb emlegetett 20%-os arány, még az sem feltétlenül igaz, hogy a választók ötöde célpiac lehet egy piacbarát programmal induló párt számára. A szavazók ugyanis nem szükségszerűen az értékrendjük alapján választanak maguknak pártot. „Szocializációs minták, törésvonalak és politikai identitásuk mentén is gondolkodnak, sőt, sok tekintetben nem is tudatosan hozzák meg döntésüket. Egy klasszikus, gazdaságpolitikai értelemben konzervatív-liberális párt tehát kifejezetten rétegpártként tud csak működni a mai Magyarországon. Az új választójogi rendszer pedig nem kedvez az ilyen pártoknak, ezért annak az esélye, hogy kínálati oldalon megjelenne egy erős piacbarát szereplő, elenyésző” – tette világossá az elemző.
A kormányváltásban reménykedők számára tehát marad a nehézkesen gründölt baloldali összefogás, amely azonban korántsem kecsegtet a siker egyértelmű esélyével. Mindkét elemző egyetért abban, hogy az ellenzéknek csakis valós és újszerű alternatívát mutatva lehet esélye a 2014-es választásokon, a szavazók ugyanis szigorúan elutasítóak szinte mindegyik, korábban kormányzati pozíciót betöltő baloldali politikussal szemben.
„Személyi és szellemi innováció nélkül nincs érdemi megújulás a baloldalon. Kissé felfoghatatlan, hogy a baloldal miért akar építkezni addig, amíg nincs stabil identitása, amire felépíthetné magát. A 2002-2010 közötti kormányzati időszak politikusai nem tudnak párhuzamosan megfelelni a belvárosi értelmiség liberalizmusának, a vidéki válságzónák mélyszegénységben élő közösségeinek, valamint néhány külföldi nagyvállalat igényének. Stabil identitás, erős vezető és koherens program nélkül nem lehet a baloldalt felépíteni” – értékelt Fodor, majd hozzáfűzte: jelenleg kizárólag egy integrált baloldali alternatíva lenne képes megszorongatni a Fideszt 2014-ben, ám az integráló közösségi szellemnek nyoma sincs a versengő pártok és a remélt pozíciókat felosztani kívánó szereplők között.
Magyar Kornélia szerint világos, hogy azokat a szavazókat, akik 2006-ban még a szocialistákra szavaztak, 2010-ben pedig már a Fideszre, ám később bennük is csalódtak, csak olyan stratégiával tudja visszanyerni a baloldal, amelyik szakít azokkal a politikusokkal, akik nyilvánvalóan többet visznek, mint amennyit hoznak. „Ez az elv azonban a jelek szerint nem általános az ellenzéki oldalon” – tette még hozzá.
Sokan úgy vélik, a választásokig már nem várható újabb szereplő feltűnése a palettán, főleg úgy nem, hogy a hatályos választási szabályok leginkább egy kétpólusú rendszer létrejöttét hivatottak elősegíteni. Másrészről viszont ott a tapasztalat, hogy négy évvel ezelőtt a Jobbik és az LMP is kvázi az ismeretlenségből, a protest-hangulatra alapozva hajrázta be magát a parlamentbe, kérdés, most lehet-e esélye erre bárkinek is.
„A két új párt elvesztette kezdeti innovatív lendületét” – állapította meg Fodor, majd külön-külön is kitért a két formáció előtt tornyosuló problémákra. „A Jobbikot súlyos belső konfliktusok hozták nehéz helyzetbe, a párt ráadásul a mai napig nem találja az egyensúlyt a radikalizmus és a mérsékelt szakpolitikai igényesség között. Az LMP helyzete még súlyosabb, hiszen a párt kettészakadt, mely jelentős személyi és szervezeti kihívást jelent egy évvel a választás előtt. Az LMP mérsékelt, bal- és jobbközép pólus felé is nyitott stratégiája viszont sikeres lehet, így kérdés, maradna-e tér a hasonló irányt képviselni kívánó új formációk számára.”
Magyar Kornélia ezzel szemben inkább az új választási rendszerre helyezi a hangsúlyt. A nemrégiben elfogadott szabályozás ugyanis, bár könnyebben enged be új szereplőket a versenybe (lásd pl. ajánlási rendszer), sokkal nehezebbé teszi azok érvényesülését. „A korábban jobban látható arányosság elve most a többségi elv felé tolódott, amelynek következtében a harmadik párt a másodikhoz képest – még a korábbiaknál is – sokkal hátrányosabb helyzetbe kerül. Ennek következtében egy önállóan induló kisebb párt gyakorlatilag kudarcra van ítélve” – magyarázta a Progresszív Intézet elemzője.
Az ilyen, jellemzően niche marketet megszólító pártok esélyei az új rendszerben meglehetősen kicsik, de Fodor szerint nem szabad őket előre leírni. „Gyakorlati szinten az új szabályozás a hiteles, népszerű egyéni jelöltek szerepét növeli, a médiapártokhoz képest pedig komoly előnyhöz jutnak a kiterjedt szervezettel és aktivistahálózattal rendelkező politikai erők. Utóbbiban sem a Jobbik, sem az LMP nem túl erős országos szinten, de mindkét pártnak lehetnek esélyei: a Jobbik ellenfele a vidéki válságzónákat magában foglaló választókerületekben a baloldal lehet, míg az LMP a fővárosi és Pest megyei választókerületekben biztosíthat alternatívát a közös baloldali jelölttel nem szimpatizáló szavazóknak”.
Másképp látja Magyar, aki azon a véleményen van, hogy a kudarcot rendszerszinten egyik párt sem tudja elkerülni. „Az LMP egyetlen, rajta kívül álló esélye az lett volna, ha a baloldali szövetséget eluralja Gyurcsány személye. Rendszerszerűen azonban, a szövetségesi rendszeren kívül mindkét párt – különböző mértékben – de kudarccal néz szembe.” – mondta.
Összességében hiába tűnik úgy, hogy a választópolgárok többsége kormányváltást akar 2014-ben, ez valós és hihető alternatíva nélkül aligha valósul meg. A választási rendszer újraírása ugyanis alapvetően borította fel az erőviszonyokat a baloldalon, a szereplőkön az egymással folytatott verseny mellett ott a megegyezés kényszere, ráadásul szellemi és tartalmi megújulást is várnak tőlük a bizonytalan szavazók. Helyzetüket súlyosbítja, hogy a legtöbb reformtervezet a választók szemében hiteltelen, a korábbi le-és felértékelések, nyitott és zárt modellek, a tengernyi, utolsónak beharangozott megszorítás ugyanis elérte, hogy egy kormányváltást hirdető baloldali erő nem tud többé szlogennel szavazatot vásárolni magának. Olybá tűnik, mintha nem is a Fidesz nem engedné be a versenytársakat a piacra, hanem a kiábrándult, korábbi politikai ingerekre immár érzéketlen szavazóbázis.
„A Fidesz az új választójogi rendszerrel olyan helyzetet teremtett, amely egyértelműen egy kétpólusú pártrendszer megmaradásának, létrejöttének kedvez. Ez viszont a baloldal heterogenitását tekintve azt jelenti, hogy az új rendszer a Fidesznek kedvez, tehát a kormányzó párt tevékenyen tett azért, hogy a jelenlegi erőviszonyokat túlhangsúlyozó, túlhúzó rendszert hozzon létre, amelyben új erő érvényesülésének nincs nagy esélye. Jogos persze az érv, hogy a Fidesz nem tehet a baloldal szétesettségéről, és majd ha lesz egyetlen olyan potens baloldali párt, amely egyedül is képes a szavazóit megszólítani, egyedül is tud indulni a Fidesz ellenében a választáson, akkor a választási rendszer már nem kedvez egyértelműen a Fidesznek (bár az újrarajzolt választókerületek problematikája még akkor is él). Ugyanakkor nem ízléses egy választójogi rendszert az aktuális politikai helyzetre szabni, a Fidesz pedig pont ezt tette.” –vázolta a helyzetet saját értelmezésében Magyar Kornélia, mintegy jelezve, hogy a jelenlegi politikai piac kulcsinformációja mégis csak az újraírt választási törvény.
Nem ért egyet vele Fodor, aki szerint az ellenzék csakis saját magának köszönheti, hogy tevékenységét még a kormányénál is többen ítélik meg negatívan. A Nézőpont Intézet elemzője ráadásul amondó, a kormányváltó hangulat és a rengeteg bizonytalan választó csupán a Fidesszel szembeni túlzó várakozás eredménye. „A Fidesz szimpátiaindexének csökkenő trendje megtört, sőt a párt támogatottsága mérsékelt erősödésnek indult, ezzel párhuzamosan pedig a kormány munkájával szemben elégedettek köre is minimálisan bővült. Az elégedetlenek tábora persze jelentős, ugyanakkor az ellenzéki pártok munkáját a kormányénál is többen ítélik meg negatívan - a választók pedig egyetlen jelenlegi ellenzéki erőben sem vélik felfedezni a potenciált. A bizonytalanok számára ráadásul a kormánypárt konszolidációs retorikája vonzó, így a Fidesz a stabil pártpreferenciával nem rendelkező szavazók köréből is bőven meríthet a választásig hátralévő egy évben.” – tette még hozzá.
És, hogy milyen is a jelenlegi magyar politikai piac? Magyar Kornéliát idézve, „monopolisztikus, amelyre a belépési költség (nem csak anyagi értelemben) annyira magas, hogy gyakorlatilag egyetlen szereplő tud jelenleg azon működni - vagyis kormányt alakítani.” Hosszú távon azonban az elemző nem tartja kizártnak azt sem, hogy éppen ez a piac fogja kitermelni a baloldal egyetlen nagy pártját, amelynek megerősödésével újra kétpólusúvá válhat a küzdelem. Fodor Csaba szerint a jelenlegi piacot is a választók érdek- és értékmotiváltsága jellemzi, amelyben a gazdasági-jóléti várakozások mellett erőteljesen érvényesül a rend, a biztonság, vagy épp a kiszámíthatóság igénye. A Fidesz erre a „nemzeti érdek” és a „nyugodt erő” szimbolikáját használva reagál, ez pedig –a szakértő szerint – sokkal jobban megfelel a választó igényeknek, mint az ellenzéki erők által szajkózott „korszakváltás” jelszava.
